csütörtök, december 04th, 2008 | Author: Vagabond
‘How is that you always smile?’ – kérdezte ma egy angol kolléga. Döbbenten néztem rá, majd rájöttem, hogy igaza van. Tényleg egész nap le sem kopott a mosoly az arcomról.
Hmm? Ez most ugyanaz a srác, aki egy hete még az újjászületésről rinyált itt a blogon? De gáz.
Ja, valóban furcsa. De oka van.
Bár a legtöbbeknek, akik segítséget ajánlottak, azt mondtam, hogy meg tudom oldani, a segítség mégis kívülről jött – akaratlanul, de jó szívvel, váratlanul, de jókor. Megismerkedtem valakivel. Nincs szerelem, nincs intimitás, sőt, szinte nulla testi kontaktus. Ugyanakkor rengeteg nevetés, beszélgetés, bandázás.
Most úgy érzem, menni fog, túlteszem magam azon, ami volt, és optimistán tekintek a jövőbe.
Köszönöm, K., hogy a barátom vagy.
Category: Személyes
Hűha!
Affene, akkor megint lemaradtam:)
Szerettél volna versenyezni?
Egyszer már kommenteztem erről:) Naná, 16 éves korom óta versenyzem kegyeidért:)
én is köszönöm K.-nak, h mosolyogsz…:)