Érdekesen indult a vasárnap. 8-kor felkeltünk, hogy időben elinduljunk és minden beleférjen a napba, amit terveztünk – egész pontosan a tankmúzeum és a tengerpart.

Korábban már jártam az autómúzeumban és a repülőgépmúzeumban is itt a környéken, szóval volt egy elképzelésem, hogy mit várhatok a tankokat bemutató múzeumtól. Be is jött: történelmi rész korszakonként külön szobákkal, élmény rész, gagyibolt.

Azok az emberek, akik igazán ismernek, tudják, hogy nem vagyok kifejezetten militáns típus, nem ugrálok különösebben a fegyverekért. Ugyanakkor a tankokat már kiskoromban is nagyon szerettem, és bár ez a rajongás megfakult mostanra, mégis volt bennem egy kis izgalom, amikor megálltunk a hatalmas hangárra emlékeztető épület előtt, és megláttam a szabadtérre kiállított tankokat.

A belépő megvásárlása után első utunk a büfébe vezetett, ahol – meglepő módon – egy finom szendvicset és egy finom kávét is kaptam. Ezek után jóval több energiával és továbbra is jókedvűen bementünk megtekinteni a vasakat – mindhárman csőre töltött fényképezővel.

Mint említettem, ezek a helyek meglehetősen egyformák, vannak kiállított darabok ismeretterjesztő táblákkal, kis videók mindenféle érdekes tényekkel, életpályák és valósághű környezetek, ahol beleélheted magad az egyszerű baka (pilóta, tankvezető, kútfúró, etc) helyébe. A sablon azonban nem jelenti azt, hogy ez rossz lenne – azért csinálják mindenhol így, mert ez működik. Itt is működött, pikkpakk elkapott minket a hangulat, és csináltunk egy rakás képet – szerintem összesen legalább 500-at, de lehet, hogy még többet.

Jó két órával és rengeteg élménnyel később kitámolyogtunk a szabad levegőre a kocsihoz. (Izé, én vettem két feles poharat a gagyiboltban. Nagyon tetszik a jelmondatuk: Fear Naught, ez van a poharakon) Előkaptuk a térképet, és nekiláttunk tanakodni, hova is menjünk. Végül West Bay győzőtt, ami egyébként az én egyik kedvencem. Kis kavarás a GPS-szel, és nagyjából 30 mérföldnyi vezetés után leparkoltunk a szokásos parkolóban, és elsétáltunk a parti kajáldához. A kollégák még nem találkoztak a Fish&Chips nevű “nagyszerű” angol étellel, és szerették volna kipróbálni, és erre nincs is jobb hely, mint a tengerpart. Gréta amúgy is dícsérte azt a halat, amit ott lehetett kapni, ígyhát éltek a lehetőséggel, és ettek egyet. G véleménye nagyszerűen szummázza az élményt: “Finom, de ez csak egy rántott hal sült krumplival”. Magam sem mondhatnám szebben.

A part természetesen mindenkinek tetszett. Mivel az évszakhoz képest gyönyörű idő volt, nem is fáztunk nagyon, és elsétáltunk a közeli szirtekig, hogy felgyalogoljunk az oldalán. Félúton felfelé ez már nem tűnt olyan jó ötletnek, de végül mindhárman felvergődtünk, és nem bántuk meg – a kilátás gyönyörű volt. Készítettünk is pár gyönyörű képet, majd megkerültük a kikötőt, és megnéztük West Bay másik részét is. Ekkorra már annyira beteltek a kártyáink, hogy kénytelenek voltunk letörölni a rosszabb képeket, de K végül már így sem tudott többet fényképezni. Természetesen megragadtam az alkalmat, hogy bosszantsam vele

Újfent egy élményekkel és utazással dúsított nap. Kezdek súlyosan alváshiányos lenni, mégis megfejelem még egy kicsit. Erről írok a következő bejegyzésben.