Archive for » 2008 «

csütörtök, december 04th, 2008 | Author:

- ‘Robert, my hero!’ – üdvözöl Mike kutyafuttában.

- ‘Is it still working?’ – kérdezek vissza

- ‘Yes, it’s still working’

- ‘Cool!’

Ez a kis párbeszéd az imént hangzott el a folyosón. De hogy miért is vagyok Mike hőse? Mert megoldottam tegnap egy problémát.

Ez a mondat két ponton is hibás.

Az egyik az, hogy egyáltalán nem én voltam az, aki megoldotta. Hárman voltunk, az én érdemem pusztán annyi volt, hogy konkrétan én ültem le a gép elé. Puski és Zsolt is legalább annyit segítettek, mint én.

A másik az, hogy nem oldottuk meg a problémát, ugyanis fogalmunk sincs róla, hogy mi romlott el. Valami nem működött, elkezdtük tesztelni egy picit, majd az egyik tesztlépés végrehajtása után látszólag minden rendbe jött. Ezt nem hívnám megoldásnak, pusztán a véletlenek szerencsés összejátszásának.

De ugye, van az a mondás, hogy a nagy hősök is gyakran azért lettek hősök, mert jókor voltak jó helyen. Hát, velem is így történt. Néhány embernek most jobb napja van emiatt, és a cég és én is picit jobb pozícióba kerültünk, mert hajlandóak voltunk túlórázni, és – véletlenül – sikerült is pikk-pakk megoldani egy komoly problémát. Örülök, hogy sikerült.

Category: Szakmai  | Tags:  | Leave a Comment
szerda, december 03rd, 2008 | Author:
Dohányzás ellenes plakát

Dohányzás ellenes plakát

Már a régi blogon is írtam arról, hogy milyen kemény népnevelő reklámok vannak itt Angliában. (emlékeztek a halott kislányra?) Hát itt egy újabb példa, amit én személy szerint nagyon jónak tartok.

A szöveg: “Nem félek a bohócoktól. Attól félek, hogy apukám meghal a dohányzás miatt.”

BANG. A legjobb nézőpont, amit választhattak, hiszen ez ráébreszt minket, szülőket, hogy a dohányzás – még ha a passzív dohányzás káros hatásaitól el is tekintünk – bizony nem csak a mi saját problémánk. Sőt!

A sokkterápia egyetlen problémája, hogy az emberek egy idő után ezzel sem fognak törödni. Mégis, örülök, hogy végre valahol komolyan veszik ezt az egészet. Személy szerint ezeket a reklámokat sokkal jobbnak tartom, mint a cigisdobozra nyomtatott “meg fogsz halni” jellegű feliratokat. Most komolyan, elgondolkoztat az bárkit is? Amikor én még bagóztam, ezeket olvasgattam, amíg szívtam a cigit, kvázi szórakozásként. Nem pont az a hatás, aminek értelmét látom..

Egyébként ez a fenti plakát viszonylag szolid. Vannak ennél sokkal durvábbak is. Például a biztonsági öves.. Arra is jobban odafigyelek, mióta hallottam :)

Category: Hobbi  | Tags: , ,  | 2 Comments
kedd, december 02nd, 2008 | Author:

Mióta Yeovilban dolgozom, megváltozott kicsit a munkám jellege. Előtte developer voltam, nem túl jó, nem túl rossz. Itt azonban másféle feladataim lettek: részben support, részben tech lead, részben PM. Nyilvánvalóan áthelyeződött a hangsúly a soft skillekre, ami nem is baj, hiszen ahogy öregszik az ember, elveszti azt a nyers felfogóképességet, ami minden programozó sajátja, ugyanakkor a rendszerszemlélet és az emberekkel való bánásmód sokat javul.

Mit jelent konkrétumokban ez az egész? Fejlesztői munkát alig-alig végzek a munkahelyen. Ha bármilyen fejlesztési feladat jön, nem azt kell végiggondolnom, hogy mikorra leszek kész, hanem azt, hogy ki csinálja meg. Egyszerre nem egy, hanem legalább öt feladatom van, és nem jó, ha elfelejtem az egyiket. (De sajnos el szoktam). Rengeteget levelezek. Rendszeresen használom az Outlook calendar funkcióját, és a heti nézetem sűrűbb, mint fejlesztőként a havi volt. Sok múlik a kommunikációmon, részben az ügyfél oldalán, részben a fejlesztők oldalán, és ennek megfelelően sokkal többet is beszélgetek, mivel gyakorlatilag onsite képviselem egy offsite csoport érdekeit. Tisztában kell lennem egy csomó dologgal az embereim haladásával kapcsolatban, és erről bármikor be kell tudnom számolni, akkor is, ha éppen ebéd közben ül le mellém valaki. Ha egy fejlesztő munkájával/motivációjával problémák vannak, nekem kell megoldani, és nem ülhetek abban a tudatban, hogy ez másvalaki problémája.

Szerencsére ezeknek a feladatoknak a nagy része tulajdonképpen ipm feladata. Én csak kicsiben csinálom azt, amit Ő nagyban, kevesebb emberrel kevesebb szálon kevesebb felelőséggel a nyakamban. Természetesen Ő arra is odafigyel, amit én csinálok, tanácsot ad, mire fordítsak több figyelmet, energiát. Rengeteget tanulok tőle. Ugyancsak sokat tanulok D, W, M és ex PM-ünk, J példájából.

Ez persze a magánéletben is megváltoztatott. Ahogy fejlődnek a soft skillek, jobban észben tudok tartani dolgokat, listákat, oda tudok figyelni több dologra, többet értek meg a hétköznapi kommunikációs helyzetekből. Határozottabb, valamivel agresszívebb is lettem.

Tetszik ez a változás.

Category: Szakmai  | Tags:  | One Comment
csütörtök, november 27th, 2008 | Author:

Selion és a rendszergazda segítségével sikerült végre a sima, www nélküli lusta.hu címet is ide irányítani. Most már csak azt kell majd megoldanom, hogy a régi blogra mutató linkek is ide hozzák végül a vándorokat.

Egyébként, tegnap este elment bowlingozni a magyar .. nem, nem gárda, de mi, magyarok – 2 + 2.5, mert ugyan két kolléga nem jött, de két extra magyar lány + az egyik kisfia igen. Jól szórakoztunk, de az elmúlt pár hétben felhalmozott alvásdeficitem miatt aránylag hamar befáradtam.

Viszont igen érdekes eredmények születtek. Puski, a székely hurrikán állandóan tarolt, de azért később lefokoztuk erős szélnek, mert mégse. Én stabilan hoztam a változó formámat, de azért 7 fa alá ritkán sikerült dobni. Norbi, noha jól fejlődött a játéka, mindkétszer utolsó helyre jött ki.

Mivel a lányok és a kissrác az első menet végén elmentek, két játékost vittünk négyen, ami csapatmunkaként valósult meg. Én ipm-mel, Puski Norbival vitt egy játékost. Vicces módon, sem ipm, sem én nem tudtuk megszorongatni Puskit egyéniben, de a közös játékunkban végül 1 ponttal mögötte végeztünk, 141 ponttal. Durvák vagyunk :)

Category: Hobbi  | Tags:  | One Comment
szerda, november 26th, 2008 | Author:

Meghallgattam az imént az Eels: Flyswatter című számát, ami egyből három folyamatot el is indított bennem. Egyrészt elhatároztam, hogy felrakom ide, hogy megosszam veletek. Másrészt megnéztem, mit is jelent ez a szó. Harmadrészt elgondolkoztam, mennyire lenne nehéz gitáron megtanulni az alapmotívumot – nem triviális, mert a számban nem gitárral játszák..

Enjoy.

Category: Hobbi  | Tags:  | One Comment
kedd, november 25th, 2008 | Author:

Több, mint egy hét kihagyás után ismét kézbe vettem a gitárt. Gyorsan felhangoltam – szegényke nagyon fals volt ennyi idő után – majd bátortalanul fogtam egy C-t, és elkezdtem pengetni.

“Figyelj a ritmusra! Ha rosszul fogsz, az nem akkora baj, mint ha kiesel a ritmusból. Azt a közönség soha nem bocsátja meg” – hangzott az intelem pár hete Paul szájából. Paul, Paul.. egy kolléga, aki pár éve gitározik már, és elhatározta, hogy ő lesz a magántanárom, és megtanít gitározni. Jó tippek, jó dalok, mesteri tudás. Megfogtam vele a lábat.

Szóval figyelj a ritmusra. Jobb kéz megtámaszt a gitár testén, és a hüvelykujj elkezd pengetni. Tám Dá Dám, Tám Dá Dám, Tám Dá Dám. A bal kéz ügyetlen G-t fog, de a jobb könyörtelenül folytatja. Tám Dá Dám.

Még soha, soha nem élveztem ennyire a gitározást.

Category: Hobbi  | Tags:  | Leave a Comment
kedd, november 25th, 2008 | Author:

Elgondolkoztató az a mondás, hogy az optimista félig telinek, míg a pesszimista félig üresnek látja a poharat.

Ez miért pesszimizmus? Sokkal jobb, mint ha teljesen üres lenne..

Minden relativ.

Category: Személyes  | Tags:  | 4 Comments
vasárnap, november 23rd, 2008 | Author:

“Fresh Feeling”. Sajnos nem arról van szó, hogy új szerelem, vagy akár bármilyen új érzés bukkant volna fel az életemben. A Scrubs egyik részében hallottam – újra – az Eels fenti című számát, és ez felidézte az első alkalmat, amikor hallottam.

Akkor szintén egy sorozatot néztem, Chuck címmel. Az egy komédia, de az a pillanat, amikor ez a szám elindul, egyáltalán nem vicces, nagyon komoly és nagyon szép.

Most pedig csak néztem, néztem a képernyőt, és felmerült bennem, hogy megint szeretnék szerelmes lenni. Olyan szerelmes, mint régen voltam, amikor már a hangjától gyorsabban vert a szívem és összezavarodtak a gondolataim.

Pedig még most is szerelmes vagyok. De ez másféle szerelem, csak bujkál, bujkál a háttérben. Aztán hirtelen jön egy veszteség, és kidugja a fejét: “Szar, mi? Most fáj, ugye? Gondoltam..” aztán megint visszabújik, hogy a legváratlanabb pillanatban jöjjön elő ismét.

Nagyon sokan felajánlották a segítségüket, olyanok is, akikre egyáltalán nem számítottam. Ez egy szép dolog, és nagyon-nagyon jól esik, mégis furcsán érzem magam. Úgy érzem, ennél jobban nem lehetek egyedül.

Fresh Feeling a Chuck-ban

Category: Személyes  | Tags:  | One Comment
szombat, november 22nd, 2008 | Author:

A How I met your mother c. sorozatban gyakran elhangzik az az intelem, hogy hajnali kettő után már ne kezdj semmibe. Pont annyira fogom ezt betartani, mint a szereplők, és írok egy blogbejegyzést. 

Lássuk, mivel is telnek az estéim:

  • Gitár – ezt vészesen hanyagolom, úgyhogy nem is számolom bele igazán.
  • Evés – hát.. erre sem fordítok túl sok időt
  • Mosás – ebből több is akadt a héten, de a ruha bepakolása és kiteregetése együtt sem valami döbbenetes időrabló dolog
  • Fürdés, borotválkozás – Ez reggel történik. 
De akkor mi a fenét csinálok egész este?!
Itt az igazi lista:
  1. A toplista teteje a Vanguard. Ez egy online játék, és nagyjából az egyetlen lehetőségem, hogy Kenyával – akit azt hiszem, bátran nevezhetek még ma is a legközelebbi barátomnak – beszélgessek. Itthon, ébren töltött időm 90%-a.
  2. Scrubs. Legalább 9 a maradék 10%-ból. Nagyjából öt perce fejeztem be az első évad utolsó részét, és máris azon gondolkozom, milyen módon jussak hozzá a következő adaghoz. Kicsit junkie.
  3. Olvasás. Férfitársaim jelentős részéhez hasonlóan szeretek és szoktam a wc-n olvasni. Azon felül sokat mondjuk nem.. Egyébként most éppen a Judas Unchained van terítéken. Ez egy nagyon jó könyvnek indult, de már kicsit kifulladt. Már csak azért olvasom, hogy megtudjam, mi lesz a vége, de a történet cselekménye különösebben nem köt le. 
És mit kéne még csinálni?
  • 1éb házimunkák
  • A játék, amire Lexi most úgy rákattant – nem ok nélkül. A különbség a Vanguardhoz képest annyi, hogy ezt én írnám, úgyhogy sokkal, de sokkal hasznosabb tevékenység lenne, mint a VG.
  • Futás/sport. Ha Gréta nem akar engem, én viszont társra vágyom, akkor valami tennem kell, hogy tetszetős külsőm legyen. Talán még nem késő. (Egyes filozófusok megkérdőjelezik, hogy valaha is alkalmas lett volna erre az idő – ugye, Lexi?)
  • A másik blogom. Soksok okosságot kéne rá írni. 
  • Mindgraph!
Hát ja. Szerinted mennyi erre az esély?
Category: Hobbi  | Tags:  | 2 Comments
péntek, november 21st, 2008 | Author:

Újjászületés témához jól kapcsolódik, hogy átköltöztettem a blogot máshova. Felhasználói szempontból hosszú távon ennek nem kellene semmit befolyásolnia, csak a linkek egyszerűsödnek.

Szóval isten hozott mindenkit, aki végül ide talált.

Category: Hobbi  | Tags:  | One Comment