Archive for » 2010 «

péntek, november 05th, 2010 | Author:

Nem sokkal azutan, h bekoltoztunk a lakasba, felfigyeltunk arra, h valahonnan folyamatosan budos aramlik be a lakasba. Valamivel kesobb a forrast is felfedeztuk: a falba sulyesztett huto mellett jon be a lakasba. Valamint a mosogato alatti csovek melletti kis reseken. Es a wctartaly mellett egy lyukbol. Szoval gyakorlatilag a lakas kozepen barmilyen falba vajt lyukon keresztul omlik be a budos.
Engem rothado husra emlekeztet. A faszi viszont, aki kijott megvizsgalni a lakast, azt mondta, ez a szemet szaga. A forrasa pedig a haz kozepen levo nyilt ter, amiben a szemetledobo csovek es a szennyvizcsovek mennek.
Az mar persze, hogy az a nyilt ter mikeppen kapcsolodik a mi lakasunkhoz, egy masik kerdes. Oka van: Az elozo lako, akit mostanaban csak a cimben is emlitett “jokepessegu” jelzovel emlegetek, a huto helyenek elkeszitesekor (valamint egyeb atalakitasokkor, pl. a furdoszoba felujitasa) valoszinuleg veletlenul belefurt (vesett) ebbe a reszbe, igy most minden huzat/legnyomaskulonbseg berangat egy darab budoset hozzank.
Mar beszilikonoztam es purhaboztam minden kicsi lyukat, amit talaltam, de az igazi problema az az, hogy a huto mellett vagy egyaltalan nincs fal kifele, vagy ha van, akkor egy nagyon durva meretu lyuk van rajta. Tovabba a huto alatt is van egy szep nagy nyitott ter, amit nem tudok durvabb epites nelkul megszuntetni.
Szoval budos van. Gyurunk a megoldasra, a hetvegen jo esellyel ra fog menni par oram erre. De ketlem, hogy hazi eszkozokkel meg tudjuk oldani. Ugy sejtem, fel kell majd huzni legalabb egy gipszkartont oda a lyukhoz.
Koszonjuk, jokepessegu.

Category: Személyes  | Tags: ,  | Leave a Comment
péntek, november 05th, 2010 | Author:

A munkam kapcsan most kicsit utana kellett olvasnom az assertion-oknek, es az Oracle-os assert doksiban talaltam egy vicces reszt:

    static {
        boolean assertsEnabled = false;
        assert assertsEnabled = true; // Intentional side effect!!!
        if (!assertsEnabled)
            throw new RuntimeException("Asserts must be enabled!!!");
    }

Zsenialisan 1xu. :)

Category: Szakmai  | Tags: , ,  | Leave a Comment
szerda, november 03rd, 2010 | Author:

Tegnap este etetesnel Emil nagyon nyugos volt. Vegeztunk, kivettem, meg mindig nyoszorgott. Greta betolta a szajaba a cumit..
Ebben a pillanatban Emil arca megvaltozott. Elgondolkozo, tavoli lett. Neztuk egy darabig, o csak valahova a levegobe meredt.
“Zen” – mondtam en.
Valamivel kesobb, meg mindig lassu, elmerengo mozdulatokkal Greta fele nyult. Ertve a jelbeszedet, odaadtam Gretanak, aki maga fele forditva megolelte. Emil a vallara fekudt, arcan boldog kifejezessel.
“Nirvana” – mondtam en.

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment
kedd, november 02nd, 2010 | Author:

In the last three days (or I should probably say evenings) I was working on an app for Android, specifically the part which logs in to my Google App Engine app with Client Login. It was an interesting journey, and I thought that other people may be able to learn from my mistakes, so here it is:

For GAE, Client Login works like this:
- Get the Auth string from “https://www.google.com/accounts/ClientLogin” with a post
- Using the Auth string, get the cookie from “http://myapp.appspot.com/_ah/login” using the abovementioned auth string as a get param, (and add a “continue” param too)
- Use the cookie for subsequent calls

When I tried the second part, I got this:

500 Server Error

Error: Server Error

The server encountered an error and could not complete your request. If the problem persists, please report your problem and mention this error message and the query that caused it.

The solution:
Someone showed me this: SyncProxy.java

So I inlined the get parameters, like in the code above, or this:
HttpGet get = new HttpGet("http://yourapp.appspot.com/_ah/login?continue=" + URLEncoder.encode("http://yourapp.appspot.com/") + "&auth="+auth.substring(5));
(Where auth is the String from the first request, starting with: “Auth:”)
And it was working.

A few other possible pitfalls I’ve seen:
- If the first url is wrong (should be: https://www.google.com/accounts/ClientLogin) you will get cookies in the reply, a well known one is “PREF=ID=..”
- The information that you send in should be the body of the “post” call for the first request, and “get” parameters in the second.
- The Auth string from the first call comes back as content (in the body), not as header/cookie
- For the second call, it’s better to turn off redirect following
- You don’t need a CookieManager to capture the cookie. You can just look for “Set-Cookie” in the headers
- You can send the cookie as a “Cookie” header field, containing the same content.
- The expiry date of the cookie depends on your GAE app settings. The default is one day, you can change it to 1 or 2 weeks.

kedd, november 02nd, 2010 | Author:

A buddhizmus egyik számomra érthetetlen pontja volt mindig is az, hogy ha a a megvilágosodáshoz le kell vetkőznünk a vágyainkat, és ugye a megvilágosodás elérése is egy ilyan vágy, akkor hogyan juthatunk el egyáltalán a megvilágosodáshoz?
Három megoldást találtam:
- A megvilágosodás elérése egy bizonyos határ után már nem cselekedeteinken múlik, ergo a motiváció – tetteink mozgatórugója – elvesztése, és ennek hatására tetteink változása nem befolyásolja már azt.
- Hasonlóképpen, de másféleképpen megfogalmazva azon a szinten a vágy alapú motivációt más jellegű motiváció váltja fel – a megvilágosodás felé tartó érzi, mit kell tennie, és nem azért teszi meg, mert azt akarja, hanem mert abban a helyzetben az a cselekedet a helyénvaló. Bárkivel hajlandó vagyok arról beszélgetni, hogy a “helyénvaló” dolog is a vágyakat tükrözi, aki már eljutott a megvilágosodásnak erre a szintjére. :)
- A harmadik gondolat talán a legnehezebben érthető, de érdemes megérteni: Oda eljutva, hogy a megvilágosodástól már csak a megvilágosodás iránti vágyad választ el, felismered, hogy ez már ugyanaz az állapot, mint a megvilágosodás, és ezzel el is veszted a vágyadat, hogy oda eljuss, hiszen már eljutottál.

Remélem, senkit nem untattam.

kedd, november 02nd, 2010 | Author:

“..Apocalypse is coming. Google is down.”

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment
péntek, október 29th, 2010 | Author:

It just occured to me this morning that Halloween is a very discriminative celebration, where mummies, skeletons, zombies and vampires are celebrated, but our other heroes, namely the Pirates, Robots and Ninjas are not.
Therefore I suggest that the day BEFORE Halloween (because Pirates, Robots, Ninjas > Zombies, Vampires, etc.) should be the Pironi day (Pie-Roh-nee, with a pirate HAAARRR).
Now, look at me. Now, look at your calendar, and remember:

30th Oct, Pironi Day.

Now, share this, so that all the geeks in the world learn about it and can celebrate it.
HARRR.

Category: Személyes  | Tags:  | 3 Comments
szerda, október 27th, 2010 | Author:

Ma a toolingra gyúrtam, konkrétabban, egy olyan alkalmazást kerestem, amivel folyamatosan nyomon tudom követni az alkalmazás logokat, miközben használom. Találtam is egy érdekeset: A neve ntail, eclipse-be integrálható, tud több ablakban egyszerre logot követni, url-t highlightolni, filterezni… Nagyjából csak a színezés hiányzik a csomagból, gondolom, nem ok nélkül.
Sajnos standalone letölthető verzióját nem találtam az oldalon, de ahol használható az eclipse update, ott nem lesz vele gond.

update: Hülyeséget beszélek, highlite-ot is tud.

Category: Szakmai  | Tags: ,  | 2 Comments
szerda, október 27th, 2010 | Author:

A napok két vicces félrehallása a’la MTV:

Dia múlt szombaton állandóan azt énekelgette, h “Tii Éjdzs Biii”. Nem tudtuk, mi ez, úh megmutatta a tévében. Katy Perry “Teenage Dream” c. száma volt.. :)

Én viszont Rihanna “Only Girl (in the world)” című számánál hallom folyton azt az első sornál, hogy “I want you to love me.. like I’m a hard drive”. Persze megnéztem azóta, h mit is énekel, de ezt már nem lehet nem így hallani :) (egyébként is, Geek csávók ftw, az én verzióm jobb is..)

Category: Személyes  | Leave a Comment
szombat, október 23rd, 2010 | Author:

Ez is egy nagyon érdekes projekt. Sajnos nem tudok kommentezni, pedig szivesen segitenek..

Category: Hobbi  | Tags:  | 2 Comments