Az alapszabály elég egyszerű: “Ha bűnt követsz el, bűnhődni fogsz“. Anélkül, hogy elvitatkoznánk, mi az a bűn, nézzünk körül, hogy valósul ez meg:

Egyszerű vallási változat: “Ha bűnt követsz el, a túlvilágon bűnhödni fogsz”

Római katolikus változat: “Ha bűnt követsz el, és nem kapsz érte tőlünk feloldozást, a túlvilágon bűnhődni fogsz.”

Protestáns változat: “Ha bűnt követsz el, és nem bánod meg, a túlvilágon bűnhődni fogsz.”

A Kálvinista változata ugyanennek: “Ha Isten úgy akarja, bűnt fogsz elkövetni, és ezért a túlvilágon bűnhődni fogsz.”

A törvény szerinti változat: “Ha bűnt követsz el, és rájövünk, bűnhődni fogsz.”

A törvénykezési eljárás szerinti változat: “Ha bűnt követsz el, és rájövünk, és bizonyítani is tudjuk, akkor attól függően, hogy mennyire jó az ügyvéded, egy kicsit bűnhődni fogsz.”

Norvég börtön változat: “Ha bűnt követsz el, és rájövünk, akkor nyersz egy nagyon hosszú nyaralást az adófizetők költségén”

A törvény másik változata: “Ha szerintünk bűnt követtél el, akkor bűnhődni fogsz.”

A Hollywoodi változata: “Ha bűnt követtél el, akkor rengeteg cselekmény után vagy kiderül, hogy igazad volt, vagy te voltál a rosszfiú, és a jók győznek.”

Az MMOs változat: “Ha bűnt követsz el, az NPCk megtámadnak és valaki meghal, de nem baj, mert mindenki úgyis repoppol egy idő után.”

Soha nem értettem, mi motiválja az embereket, hogy gyorsabban hajtsanak, mint amit biztonságosan kontrollálni tudnak, vagy éppen leugorjanak egy ejtőernyővel a repülőgépről. Dia örökölte ezt a hozzáállást, nem szereti a vertigót, figyel arra, hogy ha csak lehet, megmaradjon a kontrolja.

Emil viszont nem. Eleve magasabb a fájdalomküszöbe, mint Diának volt, és emellett elképesztően bátor is. Nem tesz meg bármit – pl. van, hogy bármennyi könyörgés után sem fog lecsúszni a csúszdán – de a sebességtől egyáltalán nem fél. Kapott a bátyáméktól egy kismotort – az a 2-3e forintos, végtelenül egyszerű cucc, amit tescoban lehet otthon kapni – amit először nehézkesen, majd egyre ügyesebben és vakmerőbben kezdett el használni. Élvezi például, ha beleütközik valamibe, irgalmatlan sebességgel tud teperni már most vele, és nem fél, hogy elesik.

Márpedig elesik. Pénteken tanyált egy iszonyatosat – gyanítom, hogy valami saroknak sikerült izomból nekimenni, és azt fejelte le az arcával – úgyhogy két centi vastagra dagadt ajakkal és vérző orral mentünk az ügyeletre. 11-re értünk haza, azzal, hogy nem tört semmi, de vsz elég fájdalmas lehet neki a cucc, úh adagoljunk neki fájdalomcsillapítót.

Nem tettük, nem is kellett. Reggelre már észrevehetően lecsökkent az ajkán a duzzanat, előtüntek az első lila foltok az arcán, és jó kedve volt, evett-ivott is rendesen. Majd mentünk valahova, és ekkor meglátta a motort.

Iszonyatos hiszti lett belőle.. mert MINDENKÉPPEN rá akart ülni, és azzal menni. Bátor kis srác.

Az alábbi feladatot kaptam nemrég: Készíteni kell egy sémát egy új web service-hez. Maga a feladat nem túl bonyolult, de egy idő után belefutottam abba, hogy elkezdtem összekeverni, hogy melyik hierarchia szinten melyik adatot ábrázolom, mire hol van szükség.

Ígyhát megszületett az ötlet: csinálok egy XML-t, ami formailag megfelel annak, amit szeretnék, és addig javítom a sémát, amíg validálható az xml. Ez meg is történt, utána nekiálltam a sémát szépítgetni, hogy megfelelő típusok, required attribútumok legyenek. Aztán nekiláttam a következő változtatásnak, először átírva az XML-t, …

Ekkor realizáltam, hogy gyakorlatilag a TDD lépéseit ismétlem. Írok egy tesztet – a formailag helyes XML.  Utána lefuttatom a tesztet – validálás – ami piros lesz. Utána addig javítom a sémát, amíg a validálás nem sikerül – development. Majd szépítgetem a sémát – refaktorálás. Végül iterálok.

Érdekes élmény volt

Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy senkinek a gyászát, fájdalmát nem akarom lekicsinyelni, aki elvesztette valakijét a szeptember 11-i eseményekben. Ez a bejegyzés nem róluk szól.

“There were a total of 2,996 deaths, including the 19 hijackers and 2,977 victims.” – írja a wikipedia a meglehetősen részletes és alapos cikkében a szeptember 11-i támadásokról szóló szócikkében. 4 híján 3000 halott. Ez valóban tragédia, főleg azoknak, akik a halottak rokonai, hozzátartozói voltak. Valahol érthető, hogy így, 10 évvel az események után is ennyire tisztán emlékszünk a dologra.

De hagy idézzek valami mást is: “According to the U.S. Geological Survey a total of 227,898 people died”. Emlékszel erre? Kétszázharmincezer. Ez nyolcvanszor annyi, mint a 9/11 áldozatainak a száma. Aki nem emlékszik, annak mondom, hogy ez a 2004-es tsunami hatása volt, amikor egy tenger alatti földrengés hatására elinduló hullámok lesöpörték az Indonéziai öböl partvidékének nagy részét. Ha a halálos áldozatok száma miatt ekkora tragédia a 9/11, akkor kellene emlékezni a 12/26-ra is, amikor ez történt. De nem. Erről már évek óta nincs szó a médiában.

Akkor talán az az oka, hogy ez az esemény emberi közreműködés hatására történt, a lehető legnagyobb pusztítást célozva? Újabb idézet: “90,000–166,000 killed in Hiroshima; 60,000–80,000 killed in Nagasaki” Voltak ennél sokkal nagyobb tragédiák is a történelemben. Érvelhetünk persze azzal, hogy az háború volt, ez pedig nem, de ez nem teljesen igaz. 1996-ban Obama Bin Laden háborút hirdetett az Egyesült Államok ellen. Mondhatjuk, hogy a terrorizmus nem háború, de ennyi erővel azt is mondhatjuk, hogy a háborúk a csatatéren zajlanak, és a repülőről ledobott bomba tulajdonképpen egy terrorista eszköz. Én úgy gondolom, hogy Osama Bin Laden háborúja épp annyira valós, mint azok, amelyeket csatatéren vívnak meg, azonban számára az az út nem volt járható, ezért választotta ezt. Nem értek egyet azzal, amiért elindította a háborút, és mélységesen elítélem a tetteit, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy ez a támadás egy zseni munkája volt. Gonosz zseni, de zseni.

Persze nem ő volt az első, akinek ez eszébe jutott. Már 1993-ban volt egy film, “Path to Paradise” címmel, ami egy WTC elleni bombarobbantásról szól. Konkrétumot nem tudok mondani, de úgy emlékszem, hogy még a repülőeltérítéses változat is szerepelt valahol egy cikkben – ezt sajnos nem tudom most előkeresni. Ennek az egésznek a kiemelése a fikcióból és a valóságba ültetése volt az, ami miatt ennek az embernek a nevét az egész világ megismerte, és amitől a nyugati világban első számú közellenséggé változott. Valószínűleg nem lett volna ekkora hatása, ha az akkori elnököt (George Bush) öli meg.

Szóval, miért fáj úgy 9/11? Szerintem két oka van: Az egyik az, hogy saját földön, mégpedig egy nagyvárosban történt a dolog, amivel megrengették az amerikaiak biztonságérzetét; A másik pedig az, hogy kvázi tehetetlenek voltak a támadással szemben, és utána is, mert ez az új fajta háború új fajta harcmodort kívánt, ami az USAnak sokkal kedvezőtlenebb volt, mint az Al Quaeda-nak, mivel ez utóbbi kvázi láthatatlan volt.

A CIA sikerei az elmúlt években azt bizonyítják, hogy kezdik megérteni, hogyan tudják felvenni a harcot. Úgy gondolom, így tíz év után, a média elfelejthetné végre ennek az eseménynek a szenzációértékét, és koncentrálhatna olyan dolgokra, amik most történnek, pl. az újabb közeledő recesszió.

Szeretném kiegészíteni a jelenleg használt GPS rendszereket egy apró extrával: Tegyék lehetővé, hogy amikor az eszköz nem látja a műholdakat, akkor egy lokálisan sugárzott jelet legyen képes fogni valamilyen eszközből, ami semmi mást nem csinál, csak bután sugározza, hogy mik az ő koordinátái. Ez természetesen nem lenne túl pontos, hiszen a sugárzási körzetben bárhol lehetünk, de magában is adna valami támpontot, ráadásul több telepített eszköz jelét egyszerre fogva a jelerősségből képesek lehetnénk kikövetkeztetni, hogy hol vagyunk.

Ez olyan jó lenne az alagutakban, metrón, vagy akár a repülőn is, ha feltételezzük, hogy a repülő jeladója folyamatosan update-elődik a repülő saját gps vevőjének adataival..

A biztonsági kérdések szempontjából nem érzem túlzottan veszélyesnek a dolgot. Egyrészt el lehet látni őket valamilyen secure azonosítóval, amit nehéz – bár nem lehetetlen – utánozni, másrészt összesen annyi dolgunk van, hogy ezt a rendszert nem használjuk kritikus alkalmazásokra, mint pl. automatizált autók, csak és kizárólag tájékoztatásra.

A cím átverés, mert nem a kedvenc játékaim, sokkal inkább a kedvenc játékötleteim lesz a téma. Rengeteg játékötletem van, ezekből jónéhányat pár sorban papírra (google docsra) vetek, hogy megőrizzem magamnak későbbre. Van azonban egy pár, ami ennél sokkal kedvesebb helyet foglal el a szívemben, ők a kedvenceim, amiken sokkal többet gondolkozom, kidolgozom a részleteiket, és elképzelem, hogy néznének ki, milyen platformon írnám meg őket, stb.

A jelenlegi három kedvenc a következő (időrendben, ahogy eszembe jutottak)

Steam: ennek semmi köze a jól ismert steam rendszerhez, annál inkább a steampunkhoz. A steam egy valós idejű stratégiai játék lenne, a stratégiát komolyan véve: Az egységek önállóak, a játékos pusztán parancsokat ad nekik, nem irányítja őket közvetlenül. A kommunikációt és a feelinget helyezné a középpontba, kis változtatással ideális lenne webes/körös játéknak is.

Hiker: Az alapötlet itt az volt, hogy mit csinált a játékos karaktere, mielőtt az elite-ben megvette az első hajóját? Képzeljünk el egy űrbeli lövöldözős, játékot, ami nem annyira 4X, mint inkább sci-fi rpg, nagy hangsúllyal a pénzkeresésen. Ezt el tudom képzelni single player játéknak, de könnyen össze lehetne rakni belőle egy mmo-t is.

Grim: Ez az a dinamikus világos, Maslow elves mmo, amiről már annyit írtam itt a blogon. Pillanatnyilag ez érdekel a legjobban, aktívan foglalkoztat napi szinten.

Te melyikkel játszanál?