Author Archive

csütörtök, szeptember 02nd, 2010 | Author: Vagabond

Az iPhone-Android háborúban mindeddig semleges voltam, ma azonban megjött a céges Desire (na jó, ez az én döntésem, választhattam volna iPhone-t is) úh. kvázi elköteleztem magam az Android mellett. Persze ez nem jelenti azt, hogy utálnám az iPhone-t. Épp ellenkezőleg, nagyon jó telefonnak tartom (bár még soha nem volt) és nagyon örülök, hogy oligopol piaci verseny van, mert az szerintem nagyon jót tesz a termékeknek, de a cégek se járnak rosszul.

Mindenesetre, neki fogok állni megtanulni az androidos fejlesztést.

szerda, szeptember 01st, 2010 | Author: Vagabond

A felejtés nem sikerülhet, mert ellenkezik a gravitációval. Próbáld inkább elejteni vagy leejteni.

Category: Személyes  | Tags:  | One Comment
szerda, szeptember 01st, 2010 | Author: Vagabond

Kedvelem az angol marketingesekben, hogy szivesen hasznalnak szovicceket a reklamokban. Hadd irjak le most igy nagy hirtelenjeben kettot, amin felnevettem:

A maltai szeretetszolgalat osztogatott zsakokat, hogy hasznalt ruhainkat azokba rakva juttassuk vissza hozzajuk. A neve az volt, hogy “Phil the bag“, azaz hangzas szerint: toltsd meg a zsakot.

A masik megertese valamivel magasabb szintu angolt igenyel: Van itt a kozelben egy bar, amit ugy hivnak, hogy All Bar One. Ez nem is annyira szovicc, mint inkabb szojatek: a fenti kifejezesnek ket ertelme is van:
Minden bar ugyanaz / Egy kivetelevel mind. Eleve erdekes, hogy ugyanaz a kifejezes ket eltero dolgot jelent, de raadasul igy nezve, ahogy leirtam, ugy hangzik, mint egy tipikus reklamszoveg. (Pl. Heineken)

Majd irok meg ilyeneket, ha latok.

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment
kedd, augusztus 31st, 2010 | Author: Vagabond

“mert nem biztos, hogy a főnöködről, pasidról, akárkidről írnál névvel, de néha jó, ha ki tudod adni magadból néhány sorral”
“véleménynyilvánítás, tanácskérés, ilyenek”

“nemtudom:-) en nem igazan rejtegetem a kiletemet (eleg konnyen ki lehetne deriteni) es vallalom a velemenyemet, mondandomat :-)

“biztonságérzetet ad. Az első blogolásom teljesen anonim volt. Szerettem”

“attól függ mit csinálsz a Zinterneten”
“nem feltétlen a tartalom számít, munkaidőben twitterre/facebookra írsz, főnökségnek nem biztos hogy tetszik”
“ha tartalom, mondjuk bizonyos témákról nem biztos hogy célszerű saját néven blogot írni pl: jogsértő rendőrökről készült fotók”
“vagy mondjuk illegális tevékenységek warez stb. szintén nem nyerő”

“van ismerős, akinek olyan a szerződése, hogy nem írhat a saját cégéről se – se +. Neki erre van anonim account.”

“hát, ha most pl. a saját nevemmel kéne csinálnom az egyik valamimet, asszem, furán érezném magam.”

“Anonimitásba burkolózva mindenki bátrabban ír le olyanokat,amiket egyébként nem biztos,hogy a nagy nyilvánosság előtt vállalna”
“Tehát azért jó, mert bátorrá tesz- és éppen ezért rossz is. :)

“névtelenül lehet olyan, hogy csak a vélemény maga számít, nem az, hogy ki mondja, ez sokszor hasznos, ”
” elejét veszi a tekintélyelvűségnek például. Ami amúgy gátolja a hasznos vélemények, információk megosztását, sok esetben. Szerintem.”

@dezo:
“Azért lehet olyan szitu, amikor jól jöhet a névtelenség. Akár magánéleti, akár politikai vonalon.”
“Nem véletlenül létezik az anonimitás (anonim alkoholisták, hogy mást ne mondjak :) )”

@keseru_imre:
“Karos. Mert kovetkezmeny nelkul lehet barmit tenni.”
“A barmit idezojelben. Pelda: egy jogszabaly rossz ertelmezesevel 100.000-ket felrevezetni. pl a homaros poszt kresz modositasakor. En a nevtelent az alnevekkel irokra is ertem.”

@Midnite_:
“mert lehet anyázni :) én épp ezért szeretek inkább teljes névvel intézni mindent. komoly visszatartó erő.”

A fenti válaszokat arra kaptam, amikor megkérdeztem Twitteren, hogy miért jó, mire jó az anonimitás az interneten. Az ismerősök, érezvén, hogy komoly a kérdés, nem csak vitát akarok provokálni, szívesen segítettek.
Ez az egész kérdéskör persze igen messziről ered. Úgy tűnik, egyre többen teszik le a nagy cégek közül a voksukat amellett, hogy az internet nyújtotta lehetőség a kilétünk eltitkolására inkább káros, mint hasznos. A Facebook privacy változásai, a Google Buzz magától értődő nyitottsága, a Blizzard lépése a Real ID-k használatára csak egy-egy példa arra, hogy ilyen irányba haladunk. Ezzel többnyire magam is egyetértek, de – amint a fentiekből látható – igenis vannak olyan esetek, amikor a valódi kilétünk felfedése kifejezetten káros lehet. Vegyük pl. az anonim alkoholistát, akiről megtudja a főnökének a főnöke, hogy alkoholproblémái vannak. Személyesen nem ismeri, de máris eldöntötte, milyen karakter, holott az illető azért jár az AA-ba, mert meg szeretne változni.
Könnyen mondhatjuk, hogy akkor figyeljen jobban a kiléte eltitkolására, de ez nem olyan egyszerű. Az emberek nagy része nem informatikus, számukra még azt is nehéz megérteni, hogy mi az a cookie, például.
Nézzünk egy példát:
Itt egy 16+-os, NSFW oldal: http://www.nuts.co.uk/covergirls. Csinos lányok, rajtuk a [Like] gomb. Megnyomnád?
Talán igen. Aztán eszedbe jut, hogy a főnököd is lát a facebookon. Meg az édesanyád. Valamint a 12 éves lányod. Neked eszedbe jut. Valaki másnak nem, aki, pusztán azért, mert férfi, és szeret csinos lányokat nézegetni, és nem gondol bele a like gomb működésébe, most igen kellemetlen perceket szerzett magának.
De tegyük fel, hogy nem nézel csinos lányokat, viszont prosztatagyulladásod van. Google-n titokban rákeresel, majd találsz egy jó linket, és bookmarkolod. Amit elfelejtettél, az az, hogy van egy extension-öd, ami automatikusan felrakja a del.icio.us-ra a bookmarkokat. Ahol egyébként ugyanazt a becenevet használod, amit a facebookon is feltüntettél, hiszen ez a beceneved. A kollégád pedig, aki nem kedvel, véletlenül ráakad erre, és másnap elterjeszti. De lehet, hogy az inkontinenciára kerestél rá..

Olvastam ma valahol, hogy hamarosan majd biztonsági szakembereket fogunk felfogadni, hogy ellenőrizzék le és óvják meg a magánszféránkat. Nem is annyira képtelenség ez az ötlet.

kedd, augusztus 31st, 2010 | Author: Vagabond

Elgondolkoztam ma reggel az “egyelőre” szón. Ez az egyik olyan szavunk, amit az ország nem elhanyagolható része rosszul ír le: “egyenlőre” formában. Ennek a legfőbb oka az, hogy az “egyelőre” látszólag értelmetlen, míg az “egyenlőre” levezethető az “egyenlő” szóból, bár ha alaposan átgondoljuk, annak sincs semmi értelme ebben a környezetben.
Ma reggel a vonat felé sétálva jutott eszembe, hogy az “egyelőre” úgy is felbontható, hogy “egy előre” (és minden más hátra), azaz foglalkozzunk most azzal, ami már kéznél van, amíg a helyzet meg nem változik.
Még ha kicsit sántikál is, a semminél ez is jobb magyarázat.

Azon is elméláztam egyébként, hogy a szintén hibás “Sokat nyom a latba” (helyesen: latban) kifejezés lassan helyessé válik, mert egyre többen felejtik le az n betűt a -ban,-ben -re végződő szavakról. Ámbár feltételezni, hogy ezt a kifejezést használja valaki, aki a “macdonals-ba eszik”, talán egy kicsit túl optimista.

Category: Hobbi  | Tags: ,  | 2 Comments
vasárnap, augusztus 29th, 2010 | Author: Vagabond

Tegnapi párbeszéd, Grétához beszélek:
Bond: Ez a két lány is tipikus angol szépség volt.
Dia: Igen, nekem is tetszettek!
Röpke csend.
Bond: Én ilyet nem mondtam..

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment
péntek, augusztus 27th, 2010 | Author: Vagabond

A napokban ket jatek jart folyton a fejemben, amivel ujra jatszani szeretnek: A Guild 2 es a Port Royal 2.
Van valamennyi hasonlosag kozottuk, de azert eleg kulonbozo a ket jatek. A Guild 2-t elo is vettem, a PR CD-met persze nem talalom, de nem is baj..

Aztan elgondolkoztam, milyen jo is lenne egy Guild 2-hoz hasonlo jatekot jatszani egy karib tengeri kornyezetben. Sokfele foglalkozas lehetsegesse valna, es a tengeri kereskedelem es kalozkodas is sokkal jobban megoldhato lenne, mint a Guild 2 kalozos reszeben.

Kar, h nincs ilyen, de talan majd a Guild 3.. :)

Category: Hobbi  | Tags: , ,  | Leave a Comment
péntek, augusztus 27th, 2010 | Author: Vagabond

Egyszer egy palyazatra kezdtem el irni egy novellat Spiral cimmel, amit vegul nem fejeztem be. Nemreg megtalaltam a vinyomon egy takaritas alkalmaval, es ujraolvastam.

A tortenet a kozeli jovoben jatszodik, ennek megfeleloen megprobaltam nehany trendet megjosolni. Egy igen erdekes otlet, amit akar mar jelenleg is konnyen meg lehetne olvasni, egy hirolvaso agent.

A tortenetben a fohos elokap egy kis kutyut (kb. okostelefon) es elkezd rajta hireket olvasni. Az agent (bocs, nem akarom a ugynok vagy az agens szot hasznalni) pedig – on the fly – a fohos olvasasi szokasai es mas, kezzel hozzaadott kriteriumok alapjan atszinezgeti bizonyos hirek (valojaban focimek) hatteret, kiemelve azokat, amik erdekesek lehetnek.

Az alkalmazas technikai resze, eltekintve a szakertoi rendszer / AI vonulattol, aranylag konnyen megirhato lenne. Atszinezni a hattereket a szovegelemzes eredmenyetol fuggoen nem egy bonyolult dolog a html-ben.
Az agent lehetne egy bongeszoben futo – akar javascript alapu, vagy greasemonkey – kiegeszites, vagy egy webes app, ami egy sima formazo/rendezo filterkent mukodne, es egyebkent csak a normalis hirolvaso oldalunk tartalmat szurne at magan. Es termeszetesen hasznalhatnank pl. a google readerben felvett feed-eket alapul.

Ehhez valamennyire hasonlo – amennyit tudok rola – a reader-nek a magic alapu rendezese a google readerben. Alapvetoen csak ket problemam van vele: a sorrendet nem szeretem megvaltoztatni, raadasul az egesz eleg homalyos, nemigen van kozvetlen rahatasom arra, hogy miket szeretnek es nem szeretnek latni – eltekintve a like es not interested gomboktol, amik az egesz cikkre vonatkoznak, nem egy adott, specifikus, altalam meghatarozott temara.

Ha idom es kitartasom lenne, szerintem neki is allnek megirni ezt az alkalmazast. Erdekelnek az AI vonzatai, es hasznos tool is lenne.

Category: Hobbi, Szakmai  | Tags: , ,  | Leave a Comment
csütörtök, augusztus 26th, 2010 | Author: Vagabond

Bond: Szia, latom, jot tesz neked a motorozas
Mark: Ja, meg elek

Ez a kis parbeszed mult heten zajlott le az egyik kollegaval, aki benne van abban a haromban, akit a cegnel a baratomnak tartok. En persze csak arra celoztam, h felszedett egy kis sulyt, nevettunk, tovabbmentunk.

Ma azonban, ahogy az elso munkanapomon bejottem a szabi utan, es atbongesztem a leveleimet, egy csokorba szedve talaltam harom levelet, amit harom kollega is tovabbitott. A cimsora arrol szolt, hogy Mark elhunyt.
A tragikus hirtelensegbol en persze egybol motorbalesetre gondolok, es most nagyon-nagyon szarul erzem magam. Nem azert, mert banom, amit mondtam. Azert, mert sajnalom, hogy ez az ertekes ember mar nincs kozottunk.

update: Mint kiderult, nem motorbaleset volt, de meg nem tudni, micsoda. Almaban halt meg. Egyebkent o az, akinek a blogja Scoutknifez cimmel jelenik meg a blogrollomban.

Category: Személyes  | 2 Comments
szerda, augusztus 25th, 2010 | Author: Vagabond

Ma elég korán keltünk útra, hogy elérjük a 7:10-es gépet. Dia azonban a 4:30-as kelés ellenére nagyon elemében volt, és sziporkázott.
Íme a feljegyzettek, mindenféle magyarázat nélkül:

“Fairy hegy”

“V: Halkan, a néni alszik…
D: .. Szikla”

“Villámvasút”

Category: Személyes  | Tags: ,  | Leave a Comment