Emil pont ma hat hónapos. Ő nem szokott le a cumiról, mint Dia, sőt, elaludni sem tud nélküle – amíg nincs a szájában, élénk.
Rájött persze, hogy ez egy hasznos képesség, így most, ha ébren akar maradni, odanyúl és kihúzza a szájából a cumit.

Géniusz.

Tegnap este, akarmit is tettem, Emil nem akart megmaradni nalam. A szomszed lany valamivel tobb sikerrel jart, de igazabol csak anya volt jo. Meg is jegyeztem, hogy “Emil ma nem szeret engem.”

Dia ekkor ramnezett, es azt mondta: “Apu, en szeretlek!”

Nagyon jo erzes volt.

Mivel a köz már nagyon morgolódik, meg dünnyög, meg szemrehány, hát tessék, van képünk:

http://picasaweb.google.co.uk/robert.csala/Emil?feat=directlink

A fiam úgy döntött, hogy nem akar már többet várni, inkább kijönne. Tette ezt 2010 február 24-én, hajnali fél háromkor. A hosszát nem tudom, cirka 50-52 centi, a súlya pedig 3.4 kg.

A szülés Diáéhoz hasonló hirtelenséggel zajlott le, háromnegyed egy körül jöttek az első fájások, 2:20 felé ment el a magzatvíz és 2:33-ra már kint is volt a törpe. Először még bizonytalankodtunk, hogy egyáltalán bemenjünk-e, de aztán egyre erősebbek lettek a görcsök. Így pont időben értünk oda.

Ellenben meg kellett állapítanom, hogy ez a kórház sokkal rosszabbul szervezett, mint az, amiben otthon szültünk. A lényeges pontok kb. ugyanazok voltak: bementünk, megszültünk, megfigyelték az anyát és a babát, aztán én haza, ők meg az osztályra. Magyarországon ez összesen kb. 4 óra volt, amiből két óra a kötelező megfigyelés. Itt több, mint hat óra, de ráadásul teljesen rendszertelenül, pl. 3 óra telt el a szülés és a varrás között. Én már nagyon hisztis voltam, amikor eljöttem reggel hét után.

De ez már a múlt. Mivel még azon a délutánon (tegnap.. sokkal többnek tűnik) kiengedték őket, már itthon vannak mindketten. Az első éjszaka elég nehéz volt, elszoktunk attól, hogy egy ilyen pici babát kelljen ápolnunk, de mégis állandó örömérzésben lebegünk. Megkönnyebbültünk, hogy túl vagyunk rajta és örülünk, hogy itt ez a csöppség.

Itt jobbra lent még látszik, hogy 6 nap még hátralenne, meg is örökítettem.