Tag-Archive for » költözés «

péntek, szeptember 17th, 2010 | Author:

Egy ideig nem írtam most. Ennek két oka volt: a költözés és a Google AI Challenge
Szombaton áköltöztünk. Három óra volt a cuccokat levinni a kocsihoz, átfuvarozni és felvinni az új lakásba, aztán kezdődött az otthoni pakolás. Estére sikerült a hálószobát olyanná varázsolni, hogy tudjunk benne aludni, és előszedni a legfontosabb dolgokat a mindennapos élethez. Másnap összeraktunk egy csomó bútort, pakoltunk, takarítottunk. Harmadnap visszamentünk a régi lakásba, ott is kitakarítottunk és összeszedtünk mindent, ami még ott maradt. Így telt el a hétvége, de gyakorlatilag azóta is folyamatosan dolgozunk a lakáson, illetve a költözéssel kapcsolatos problémákon, mint a parkolási engedély vásárlása, illetve a cím átíratása mindenhol. Már csak egy szobában vannak dobozok, zsákok és szétszedett bútorok, ami egészen kényelmes. Az is nagyon jó amúgy, hogy 25 percre van a hely a munkahelytől, az eddigi 1 óra fölötti bejáráshoz képest.
Az AI challenge érdekesen indult. A legutóbbi esemény óta nem voltam olyan nagyon lelkes, hogy megint résztvegyek, de a bátyáim beszélgetése alapján úgy gondoltam, ez érdekesebb lehet. Így aztán elkezdtem beleásni magam a problémába, és teljesen magával ragadott a probléma. Fogok írni majd egy másik blogbejegyzést is róla, mert érdekes dolgokat találtunk ki.

Category: Hobbi, Személyes  | Tags: , ,  | Leave a Comment
szerda, szeptember 08th, 2010 | Author:

Kicsit babonabol, kicsit idohianybol, de nem irtam meg le, mi a helyzet a lakasvasarlassal. Masfel hettel ezelott beszeltem valakivel az ugyvedi irodanal, h mi a helyzet, mire o mondta, h szerinte nem sok esely van arra, h a korabban lefeketetett szept. 3-i datum teljesitheto lenne, mert a masik fel ugyvedje fura. Konkret pelda: Kap egy listat, kerdesekkel, es kivalaszt belole parat, amire valaszol. A tobbire nem.
Ezen ugy felhuztam magam, hogy megmondtam a mi ugyvedunknek: ha 3-ara nincs meg a szerzodesek atadasa, akkor elallok az uzlettol – szerencsere ezt legalisan meg is tehettem. Ezzel egyidoben elkezdtunk Gretaval hazakat nezni, valamivel tavolabb, de azert eleg jo helyen, Dagenhamben.

Az utolso napokban nagy hajra volt. A mi ugyvedunk napi x emailben zaklatta a masikat, aki viszont vedekezo pozicioba helyezkedett. Mivel ekkor mar az osszes levelrol kaptam masolatot, igen jol szorakoztam, foleg abban a tudatban, hogy talaltunk egy masik lakast, ami nekem jobban tetszett, szoval ha nincs uzlet, en azt se banom. Az a mozzanat azert igen nevetseges volt, amikor a mi ugyvedunk mondta, hogy meg egy zarolasi feltetel hianyzik, es kesz vagyunk, mire a masik azt valaszolta, hogy az a zarolas nem fog megtortenni, mert nem az ugyfele erdekeit szolgalja. Erre a mi ugyvedunk roppant fensosegesen (es diadalmasan, szerintem) azt valaszolta, h irasbeli nyilatkozata van az eladotol es az ugynoksegtol, hogy ok elfogadjak ezt a dolgot, akkor az ugyved miert is nem teszi..?
Igyhat vegul meglett, ambator meg azon a reggelen sem voltunk teljesen biztosak, hogy ez igy fog tortenni. A kulcsatadas erre a pentekre (holnaputan) van idozitve, ugy tunik, most mar minden rendben van. Szombaton koltozunk is, es kis szerencsevel jovo hettol mar onnan jarok be.

Persze nem ulhetunk bekeben a baberjainkon. Most jon az ugyintezes a koltozes utan: Beregisztralni az onkormanyzatnal, kerni parkolasi engedelyt, atjelentkezni a szolgaltatocegeknel, keresni Dianak sulit, kitalalni, hogyan tudok egyszeruen bejarni munkaba, keresni egy jo utvonalat a futashoz, keresni jatszotereket, etc. etc. De ez is meglesz par het alatt. Innentol pedig mar a havonta kifizetett penz nagy resze a mi zsebunkbe megy, ahelyett, hogy a foberlot gazdagitana.

Szoval itt allunk most a lakasprojekttel. Remelem, tobb rossz mar nem tortenik ezen a fronton.

Category: Személyes  | Tags: ,  | Leave a Comment
csütörtök, augusztus 19th, 2010 | Author:

Kipakoltunk majd’ hét évnyi emléket. Fájdalmas volt.

Category: Személyes  | Tags:  | 2 Comments
kedd, június 01st, 2010 | Author:

Amint Gréta is megírta, most épp a költözésen pörgünk, mert nincs kedvünk havi félmillió forintot meghaladó összeget fizetni az albérletért. Úgy döntöttünk, megpróbálunk venni itt egy lakást, hogy a pénz, amit minden hónapban kifizetünk, inkább a kölcsön törlesztésére menjen, mint valaki más zsebébe. Ehhez azonban kezdőtőke kell, amit csak úgy tudunk előteremteni, hogy eladjuk hőn szeretett budapesti lakásunkat.

Egy perces csend a gyász miatt. Francba, imádtam azt a lakást. :(

A lakáseladás kapcsán, hogy jó szöveget hozzunk össze, átböngésztünk néhány hirdetést. Ime három gyöngyszem:

  • “jó állapotban lévo erkélyes lakás kézpénzes vétellel” – Igen, értjük a célzást..
  • “Lakás benapozottsága kedvező” – Ezt egy kertészeti könyvből vehette
  • “A panelprogramot elfogatta a közgyűlés”  - gondolom, szökésben volt.

Érdeklődni a szerkesztőségben.

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment