Tag-Archive for » lakas «

péntek, november 05th, 2010 | Author:

Nem sokkal azutan, h bekoltoztunk a lakasba, felfigyeltunk arra, h valahonnan folyamatosan budos aramlik be a lakasba. Valamivel kesobb a forrast is felfedeztuk: a falba sulyesztett huto mellett jon be a lakasba. Valamint a mosogato alatti csovek melletti kis reseken. Es a wctartaly mellett egy lyukbol. Szoval gyakorlatilag a lakas kozepen barmilyen falba vajt lyukon keresztul omlik be a budos.
Engem rothado husra emlekeztet. A faszi viszont, aki kijott megvizsgalni a lakast, azt mondta, ez a szemet szaga. A forrasa pedig a haz kozepen levo nyilt ter, amiben a szemetledobo csovek es a szennyvizcsovek mennek.
Az mar persze, hogy az a nyilt ter mikeppen kapcsolodik a mi lakasunkhoz, egy masik kerdes. Oka van: Az elozo lako, akit mostanaban csak a cimben is emlitett “jokepessegu” jelzovel emlegetek, a huto helyenek elkeszitesekor (valamint egyeb atalakitasokkor, pl. a furdoszoba felujitasa) valoszinuleg veletlenul belefurt (vesett) ebbe a reszbe, igy most minden huzat/legnyomaskulonbseg berangat egy darab budoset hozzank.
Mar beszilikonoztam es purhaboztam minden kicsi lyukat, amit talaltam, de az igazi problema az az, hogy a huto mellett vagy egyaltalan nincs fal kifele, vagy ha van, akkor egy nagyon durva meretu lyuk van rajta. Tovabba a huto alatt is van egy szep nagy nyitott ter, amit nem tudok durvabb epites nelkul megszuntetni.
Szoval budos van. Gyurunk a megoldasra, a hetvegen jo esellyel ra fog menni par oram erre. De ketlem, hogy hazi eszkozokkel meg tudjuk oldani. Ugy sejtem, fel kell majd huzni legalabb egy gipszkartont oda a lyukhoz.
Koszonjuk, jokepessegu.

Category: Személyes  | Tags: ,  | Leave a Comment
péntek, szeptember 10th, 2010 | Author:

Auto

Mini Foxtons Mini

Az iment voltam atvenni a kulcsainkat az uj lakashoz. Az ugynokseg – roppantul professzionalis banda -ajandekba adott melle egy kis automodelt: (ok ilyennel jarnak, csak 1:1-es meretben, 1:18 helyett)

Category: Személyes  | Tags:  | Leave a Comment
szerda, szeptember 08th, 2010 | Author:

Kicsit babonabol, kicsit idohianybol, de nem irtam meg le, mi a helyzet a lakasvasarlassal. Masfel hettel ezelott beszeltem valakivel az ugyvedi irodanal, h mi a helyzet, mire o mondta, h szerinte nem sok esely van arra, h a korabban lefeketetett szept. 3-i datum teljesitheto lenne, mert a masik fel ugyvedje fura. Konkret pelda: Kap egy listat, kerdesekkel, es kivalaszt belole parat, amire valaszol. A tobbire nem.
Ezen ugy felhuztam magam, hogy megmondtam a mi ugyvedunknek: ha 3-ara nincs meg a szerzodesek atadasa, akkor elallok az uzlettol – szerencsere ezt legalisan meg is tehettem. Ezzel egyidoben elkezdtunk Gretaval hazakat nezni, valamivel tavolabb, de azert eleg jo helyen, Dagenhamben.

Az utolso napokban nagy hajra volt. A mi ugyvedunk napi x emailben zaklatta a masikat, aki viszont vedekezo pozicioba helyezkedett. Mivel ekkor mar az osszes levelrol kaptam masolatot, igen jol szorakoztam, foleg abban a tudatban, hogy talaltunk egy masik lakast, ami nekem jobban tetszett, szoval ha nincs uzlet, en azt se banom. Az a mozzanat azert igen nevetseges volt, amikor a mi ugyvedunk mondta, hogy meg egy zarolasi feltetel hianyzik, es kesz vagyunk, mire a masik azt valaszolta, hogy az a zarolas nem fog megtortenni, mert nem az ugyfele erdekeit szolgalja. Erre a mi ugyvedunk roppant fensosegesen (es diadalmasan, szerintem) azt valaszolta, h irasbeli nyilatkozata van az eladotol es az ugynoksegtol, hogy ok elfogadjak ezt a dolgot, akkor az ugyved miert is nem teszi..?
Igyhat vegul meglett, ambator meg azon a reggelen sem voltunk teljesen biztosak, hogy ez igy fog tortenni. A kulcsatadas erre a pentekre (holnaputan) van idozitve, ugy tunik, most mar minden rendben van. Szombaton koltozunk is, es kis szerencsevel jovo hettol mar onnan jarok be.

Persze nem ulhetunk bekeben a baberjainkon. Most jon az ugyintezes a koltozes utan: Beregisztralni az onkormanyzatnal, kerni parkolasi engedelyt, atjelentkezni a szolgaltatocegeknel, keresni Dianak sulit, kitalalni, hogyan tudok egyszeruen bejarni munkaba, keresni egy jo utvonalat a futashoz, keresni jatszotereket, etc. etc. De ez is meglesz par het alatt. Innentol pedig mar a havonta kifizetett penz nagy resze a mi zsebunkbe megy, ahelyett, hogy a foberlot gazdagitana.

Szoval itt allunk most a lakasprojekttel. Remelem, tobb rossz mar nem tortenik ezen a fronton.

Category: Személyes  | Tags: ,  | Leave a Comment
szerda, augusztus 04th, 2010 | Author:

Eltekintve attól, hogy reggel elaludtam, mint a disznó, nem volt semmi baj a mai nappal. Kb. délig. Akkor ugyanis felhívott a bankból a csávó, és egy hosszabb beszélgetés során közölte, hogy a bank mintegy 10k fonttal kevesebb hitelt ad, mint amennyit én kértem. Mivel arra sok esélyt nem láttam, hogy csak úgy kiköhögném ezt a valamivel több, mint három millió forintot a köv 1-2 hétben, kicsit elkezdtem aggódni. Aztán nagyon. Aztán elkeseredtem, szikozódtam, ideges lettem, csapkodtam az asztalt, letörtem, megtörtem, megint szitkozódtam, felhívtam, akit kellett, meg másokat is, meg minden, aztán cirka másfél órával a telefonhívás után el is mentem vécére. Merthogy éppen oda indultam, amikor hívott a csávó.

Grétával is beszéltem párszor nap közben. Próbáljuk felmérni a lehetőségeket, és meggyőzni egymást, hogy mi lenne a legjobb megoldás.

Folyt. köv.

Category: Személyes  | Tags: , ,  | One Comment
szerda, július 21st, 2010 | Author:

“No. Greta is her firstname, and all the remaining are her surname… No, there is no dash. There would be in the UK, but not in this case. Szi, esz, ej, el, ej, en, i.. Thanks.”

Neha szeretnem, ha Greta megvaltoztatna a nevet. Persze ez valahol menekules az elol a teny elol, hogy ez a (szapulojelzo) nemzet keptelen elektronikus formaban kommunikalni, es mindent telefonon kell intezni, de ha ne adj isten akcentussal beszeled a nyelvuket, es balga modon egy kelet europai nev buszke tulajdonosa vagy, akkor mindent legalabb haromszor kell lebetuznod, hogy egyszer (vagy egyszer sem) le tudjak irni helyesen.

Na de amiert belekezdtem az egeszbe, az az, hogy megerkezett a banktol az offer, miszerint – ha csak az ertekbecsles nem mond valami nagyon durva arat – akkor megkapjuk a let. Ez nagyon jo hir, az utolso elotti mazsas suly esett most le a szivunkrol.

Az elozo egyebkent az volt, amikor kiderult, hogy a bank ajanlatatol akar 6 hetbe is beletelhet, mire konkretan meg is kapjuk a lakast. Ha ezt osszevetjuk azzal, hogy aug 12-vel kellene kikoltozni az alberletbol, eleg veszes kep alakul ki. Szerencsere a landlord eleg jo fej volt, es belement egy hosszabbitasba szept. vegeig.

Szoval ugy tunik, rendezodnek szep lassan a dolgok, es talan eljutunk arra a pontra, amikor meglesz vegre a lakas. Persze addig meg be kell pakolni es szet kell szedni mindent a mostani helyen, ugyanezt megcsinalni a BP-i lakasunkban, aztan amikor megvan a lakas, atvitetni mindent, ott szetpakolni, bejelentkezni az onkormanyzatnal, orvosnal, iskolaba, szerezni parkolasi engedelyt, etc. etc. Szerintem olyan oktoberig nem lesz itt nyugalom.

Category: Személyes  | Tags: , ,  | 2 Comments