Nagyobb kövek

Már jó ideje itt vagyok ebben az országban, de eddig még nem került pipa a “Nézd meg Stonehenge-et” pont mellé a “meg kell tenned” listában. Legalábbis egészen szombatig. 

Tulajdonképpen mi tartott vissza? Elsősorban az, hogy azok a magyarok, akik már látták, eléggé negatívan nyilatkoztak róla. Csak egy rakás kő, nem lehet közel menni, nem is olyan érdekes – ezeket hallottam róla.

Most azonban, mivel egy pár kolléga jött otthonról egy rövid, 2 hetes ciklusra, és ők szerették volna megnézni, úgy döntöttem, elviszem őket oda, és megnézem én magam is. Gyönyörű, napsütéses idő volt szombaton, úgyhogy dél körül fel is kerekedtünk és elindultunk oda.

Azt kell mondjam, számomra egy élmény volt. Megérintett a hely hangulata, a böszme nagy kövek, ahogy néhány ezer év után is ott állnak emléket állítva valakiknek – akikről persze fogalmam sincs, kik lehetettek. Egy jó fél órát eltöltöttünk ott, körbejártuk, fényképeztünk és fikáztuk a többi turistát. Kifelé menet még betértünk a gagyiboltba, de semmi nem tetszett igazán, úgyhogy nyakunkba vettük az utat, és átruccantunk a közeli Salisbury-be, hogy megnézzük a Magna Charta-t.

A Salisbury katedrális egy sokkal kisebb kövekből összerakott sokkal nagyobb építmény. Már-már nyomasztóan nagy, de szerencsére a Wells-i katedrális után már tudtam, mire számítsak. Bejött. És ha már itt tartunk, be is jött, borzasztóan szép az a katedrális is. 

A hazaúton már végig sötét volt. A többiek hazaszállítása után dögfáradtan értünk haza, valahogy mégsem az maradt meg bennem, hogy milyen volt a vége. Az a nap egy nagyon kellemes emlék marad, bár folyton összemosódik a következő nappal, amiről mindjárt írok.